Azt hiszem hivatalosan is segítségre szorulok. egyszerűen nem tudom, mi van velem...ill tudom, csak nehéz kimondani...szóval van ez a dolog. h közölte velem, h szakított. nos...azóta vmi nem stimmel. egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből. sem őt, sem a tényt. de nem tudom miért van ez. mert nem szeretem. pontosabban nem úgy, ahogy akkor. akkor, amikor még semmit sem sejtettem, amikor még hittem....hittem, h kellhetek neki. bár ha belegondolok, akkor sem én hittem, hanem ő hitette el velem...és most gyakorlatilag ugyanott tartunk, ahol néhány hónappal ezelőtt: kétértelmű megjegyzések, célozgatások, a másik piszkálása.....s a várakozás. várunk. mire?! na ez jó kérdés. ki mire...én arra,h találkozzunk, és történjen vmi előrelépés. na nem így párkapcsolati téren. mert ebből nem lesz semmi. hanem úgy általánosságban. találkozzunk, beszéljünk, történjen meg az a bizonyos közös 'bulizás' mikor mindketten ott leszünk,mindketten iszunk.... szinte biztos vagyok, h megtörténik az, amit megfogadtunk mindketten, h nem fog soha...CSÓK....utána pedig végre világosabban fogok látni (remélem!)....de hangsúlyozom: nem reménykedek!!! csak várok, h történjen meg, amiben biztos vagyok, h meg fog történni, és h múljon is el...na ez az, amire én várok. ezzel szemben amire ő vár: végre megfektethet....többek között engem is....mert ő most fenékig kiélvezi a szingli lét előnyeit. számára a legfőbb előny: fűvel-fával...igen. tudom. elmondja. nekem!!! mintha én ezt tudni szeretném. pedig sosem kérdeztem tőle ilyeneket. mégis mindig tudomásomra hozza, h már megint összekavart vkivel egy-egy buli alkalmával. nem kellek neki! nem ÉN kellek neki. nem CSAK ÉN kellek neki. és nem arra, amire én szeretném, h kelljek neki. ennyi. igazából nem is tudom, h miért fecsérelek rá időt, h ezen rágódjak. hisz tök egyszerű minden: szabad, tombolnak a hormonjai, és mivel pasi, az ösztöneire hallgat...míg én egyedül vagyok, vágyok vkire. vkire, aki nem ő. ezt tisztán látom. más világ. más felfogás. még olvasni sem szeret!!!! de egyszerűen most csak ő van. tudat alatt talán próbálok beleképzelni vkit....aki nem ő. s talán nem is lesz soha. ugyanakkor nem értem őt. ez pedig zavar. mert fel akarom fogni, h mért ilyen. hiszen olyan, mintha skizofrén lenne. mert van egy énje, akinek az életfelfogását már fentebb kifejtettem, és van a másik, aki úgy beszél a 3 éves unokahúgáról, mint akibe reménytelenül beleesett, dolgozik,ha kell segít a szüleinek, határozott elképzelése van a jövőjéről.....nem illik bele nekem ez egy emberbe.

amúgy erről már csak egy emberrel merek beszélni, mert a többiek már kezdenek rám kicsit furán nézni. konkrétan már megkaptam párszor, h mi a fenének állok még vele szóba. mintha én ezt tudnám! szóval már félek szóba hozni. mert v az a reakció, h én még mindig bele vagyok esve, v pedig az, h naiv vagyok, és még azt hiszem, h lehet köztünk vmi....nos hát!!!! egyik sem. ez nem szerelem. azt hiszem ez tipikus esete a 'szerelembe-vagyok-szerelmes' dolognak.  de próbálok ennek véget vetni!! komolyan!! belülről irtom ki magamból. csak hát elég makacs. de rajta vagyok a témán!!  ;)