hello!
ismét nyár...ismét magány...ismét blog....
röviden ennyi a történetem. ebből kiderül, h volt már egyszer blogom. de azt egy vidám pillanatomban megsemmisítettem, mert túl sok keserű emlék fűzött hozzá. abban a pillanatban azt hittem, h túl jutottam életem (egyik?) mélypontján. de azt hiszem, tévedtem. ugyanis rá kellett döbbennem, h bizony semmi sem változott. jó! tény, h volt pár vidám hetem-hónapom, de ez inkább illúzió volt a Sors részéről.
ugyanitt tartottam kerek egy évvel ezelőtt: nyár, magány, önsajnálat, kétségbeesés.......
de aztán mégis történt vmi. egy szép este felkerekedtünk, s nyakunkba vettük a várost (Bp-t) a barátnőimmel. könnyed, novemberi beszélgetős délutánnak indult, de végül hatalmasat buliztunk hajnalig. azt hiszem ez volt a kulcs a szabadulásomhoz: néhány órára elfelejteni, h ki s mi vagyok....akkor már hónapokban lehetett számolni az utolsó bulizásom, s években az utolsó (nem alkoholos mámorban megtörtént*) csók óta eltelt időt. azt hiszem, ez egy akkor majdnem 21 éves lány életében meglehetősen hosszú időszaknak számít. talán ezért is hatott rám olyan elemi erővel az az éjszaka. onnantól kezdve már semmi sem volt ugyanolyan. egyrészt, mert 'végre' egy kiadósat (nem szeretem ezt a szót, de) smároltam. másrészt, mert felszabadult voltam. jó, tény, h a tetemes mennyiségű alkohol nagyban közre játszott ebben, de ez mellékes információ. :p harmadrészt pedig, mert rájöttem, h igenis hiányzik az életemből a pörgés, a buli, a tánc, stb...attól a novemberi naptól kezdve szinte heti rendszerességgel jártunk 'szórakozni'. :) VÉGRE olyan életet éltem, mint egy átlag huszonéves!!!
személyiségem rohamos mértékben kezdett átalakulni olyanná, amilyenné mindig is szerettem volna. hosszú idő óta (sőt, megkockáztatom, h életemben) először éreztem, h élek. PEZSEGTEM!! :) úgy éreztem, h nem létezik számomra lehetetlen. még a suliban is megcsináltam eddigi legjobb átlagomat. tudtam nevetni, viccelődni, volt kisugárzásom. egyszóval jól éreztem magam a bőrömben.
aztán egycsapásra összetörtem.persze nem ok nélkül... kiderült, h a srác, akivel két hónapja randizgattam,s akit mellesleg azon a bizonyos novemberi éjszakán ismertem meg, s aki visszaadta az életbe s magamba vetett hitemet, s aki tervezgette velem a jövőt...na szóval ő hazudott. rájöttem, h valójában van egy barátnője. nos, vége lett mindennek. legalábbis először azt hittem. de nem! a pezsgés, az életkedv maradt! bevallom őszintén, ezen én voltam a legjobban meglepődve. de azért örültem. sőt, két héttel a 'szakításunk' után megkerestem. azóta is tartjuk a kapcsolatot, mondhatni 'barátok' lettünk. persze emiatt a mai napig totál idiótának tartanak a barátnőim, meg úgy nagyjából mindenki. de igazság szerint nem nagyon érdekel. mert már többször is bebizonyította, h fontos vagyok neki...és mivel nagyjából ő az egyetlen fiú barátom, nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, h a büszkeségem kerüljön az előtérbe. :p
amúgy azóta is minden kedvezően alakult az idén. többször is kaptam az élettől visszajelzést, h bíznak bennem, sőt számítanak rám az emberek. szóval az önbizalmamnak mondhatni csupa 'jót' tett az év első fele. de aztán vmi elromlott. jött a nyár. jöttem-mentem barátokkal is meg családdal is, de ezek gyorsan elmúltak. jött az 'igazi nyár'. az a nyár, amitől gyerekkorom óta rettegek: mikor mindenkinek van programja, mindenki pörög és élvezi a suli nélküli létet....csak én nem. múlt héten lett vége a nyaralásaimnak. azóta gyakorlatilag nem csinálok semmit. :s egyszerűen mindenki megy vhová, mindenki emberek közt van, v a pasijával nyaral...csak én nem. egyszerűen kezdek már belebolondulni. tudom, h most mindenki azt mondaná nekem, h "hé! még itt van egy egész hónap!!". de sajnos hétfőtől dolgozok. egész augusztusban. így ha jól utána számolok: marad még négy hétvégém....
nagy unalmában pedig mit csinál az ember. hát számot vet az életéről! igen, gondolkodik. nálam ez azt jelenti, h rádöbbenek, valójában ott tartok, mint 13 évesen. várom, h felnőjek, megváltozzon az életem, jöjjön a nagy ő.....de nem változik, nem jön...itt állok még mindig lelkileg 13 évesen. :( hülyének is néznek, mikor közlöm a többiekkel, h én már várom, h végre vége legyen a nyárnak, és megint minden visszaálljon a régi kerékvágásba. igen, a normális kerékvágásba. mert nekem az a megnyugtató. olyankor mindenkinek muszáj ráérnie, mert suli van. nem talál ki mindenki az utolsó pillanatban idióta programokat (persze másokkal), nem utazik el hetekre, mert suli van. bárcsak ott tartanánk már!!!
nos ilyenkor tör rám az, h le kell írnom ezeket vhová. mert a fejemben már tényleg nincs hely az iyen hülyeségeknek....igen, hülyeségek. mert ha ezt vki kívülálló elolvassa, nyilván azt mondja, hülye vagyok, örüljek, h nincs nagyobb gondom az életben. de én már tényleg nem tok másra gondolni, csak arra, h én vagyok az egyetlen, aki szenved nyáron, és várja, h korán keljen és unalmas előadásokat üljön végig....de ez van! That's me! :p
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.